Nna, mint azt már tudjátok, már a célban vagyunk! De nemigen volt net eleddig útközben, úgyhogy innene a Hotel Massaley-ből töltjük fel szépen lassan az elmúlt pár nap történéseit. Tehát „stay tuned”! Kezdjük a 800.000 főt számláló Nouakchott-tal. Tehát:
Végre van pár szabad napunk, amit egy helyen tudunk eltölteni, így végre lehetőségünk nyílott megnézni egy várost alaposabban. Nézzük, milyen Nouakchott turistaszemmel.
Mauritánia valamikor a 60-as években lett független (előtte francia kolóniaként jórészt abból állt a szerepe, hogy ide száműzték a rosszarcú figurákat), ekkor a helyiek elkezdtek nagy sebbel-lobbal fővárost építeni, így lett Nouakchott. Jóllehet, számos útikönyv említi, hogy Mauritánia egyes részein fellelhetők az évszazados arab/mór kultúra és tudomány emlékei, a mauritán főváros mégsem tartozik ide, hisz’ alig 40 éves.
Mi a város szélén lakunk a Hotel Sabah-ban. Helyi kísérőnk, Idomou szerint ez az egyetlen használható hely itt. Azért ez egy barokkos (marokkós? Hehe) túlzás, a Lonely Planet számos egyéb lehetőséget is felsorol, de végül mégis itt szálltunk meg, mert itt kempingezik a futam nagy része. Sátrunktól alig pár méterre itt morajlik az óceán! A „hotel” elég lepukkant, de nem panaszkodunk, hisz’ tudjuk, Mauritánia szegény ország. Akinek sok pénze van, megszállhat bungalókban is a hotel területén, de nekünk – mint az tudjátok – nincs sok pénzünk.
Ittartózkodásunk első reggelén kocsiba huppantunk, és elindultunk városnézni.
Nem kellett sok, és végzetesen eltévedtünk és alakdtunk a helyi kaotikus közlekedésben. Pedig két nagy főutcája van csak a városnak, meg keresztutcák. Igaz, az elképzelhető összes irányból jön az elképzelhető összes fajta jármű meg állat meg gyalogos, és a jó mórok az utcanevek kitáblázásából sem érdemelnek éppen ötöst. Végül találtunk egy egész jó cybercafét, viszonylag gyors (kb 56K) kapcsolattal, ahol nekiálltunk blogot tölteni. Közben Csilla kinn várakozott a kocsinál, és szemtanúja lehetett, miként másznak fel a kecskék egy vadiúj metálfényes Toyota tetejére, hogy könnyebben lelegelhessék a lombot.
Szintén várakozás közben ismerkedtünk meg az utcán Issan Sow-val, aki egy helyi közgazdász. Bizalomgerjesztő külseje van és alapfokon töri az angolt is. Szimpi volt, és belement abba, hogy megmutatja a várost, amúgy barátkozásból. Mondtuk neki, hogy segítsen bevárásolni, mert minket durván átráznak mindig a helyiek (tudjátok, az alkudozással). Három dologra volt szükségünk: draa (ez a helyi népviselet, mindenki ilyenben mászkál, kék, lepelszerű cucc), narancs és bagett.
1 – Draa. Issan bevezetett minket a piac legmélyére, az igazi dzsindzsába. Jópár száz métert kellett haladnunk gyalog, kis homokos utcácskákban. Issan, mint helyi guide jelenléte nemcsak megnyugtató volt, de segített a helyi arcok elhessegetésében is, akik mindenfélét ránk akartak sózni (pénzváltás, telefonkártya, Bin Laden-es póló, stb.) Végül elértünk egy üzlethez, ahol pergő nyelvű alkudozós kezdődött guide-unk és a boltos közt. A draa-t végül 3000 Ouguyáért vettük meg. Az előző boltban – még Issan nélkül – 80 000 –ért kínálták. Jó vásárt csináltunk… Közben egy arabus végig jóízüen aludt a bolt előtt a homokban. Míg a férfiak távol voltak vásárolni, kis csapatunk hölgytagjai is shoppingoltak egy keveset. Csilla – 48-as Tímea és vagy 80 arab faszi segedelmével – vásárolt magának egy nagyon vadító csadorszerűséget, amit a helyiek bubu-nak hívnak.
2 – Narancs. Jelentjük, jól vagyunk, nem éhezünk! A helyi gyümölcs olcsó és hihetetlenül finom. Issan elkalauzolt minket a gyümölcspiacra is, ahol jól feltöltöttük a készleteinket. Az odavezető út nem volt éppen egyszerű, volt olyan hely is, ahol a Toyotával négykerekes meghajtásra kellett kapcsolni, ami városon belül azért elég meleg. Szűk sikátorokon haladtunk keresztül, mindenütt árusok. Alig fértünk el köztünk, a szamaras kocsikat gyakran kézzel kellett odébbpakolni, hogy továbbjuthassunk. Meg elég büdi is volt, mondjuk itt európai orrnak sokminden büdi elsőre, elvégre itt nem nagyon vannak higiéniai, fogyasztó- és környezetvédelmi előirások.
3 – Bagett. Kenyérkészletünk is megcsappant, ezért megkértük Issant, vigyen el minket bagettért. Ismét átkavartunk egy rakat közlekedési dugón és sikátoron (egyszer jó tíz percre egy szembejövő kukásautó állta el az utunkat, aminek az alvázára rá volt kötözve egy levágott kecske… Később rájöttünk, hogy igazából ez nem egy „igazi” gida volt, hanem egy kibelezett, kicserzett kecske, amiben felthetőleg vizet tároltak. Nnnaszóval Issan a bagett hallatán elvitt minket valami utcácskába, ahol végeláthatatlan sorban voltak vasüzletek, előttük négerek hegesztettek ezt-azt. Kísérőnk elmutogatta, hogy na itt volnánk, most egyvalaki szálljon ki, és menjek két uctát jobbra, egyet balra, stb, na és ott lehet venni bagettet. Ezt kicsit furcsállottuk, merthogy eddig mindig kiszállt velünk és alkudozni is segített… Az is gyanús volt, hogy eddig nemigen láttunk pékséget a vasboltok környékén… Aztán kipattant, hogy a baget valami helyi dialektusba fegyvert jelent!! :)))) Elmagyaráztuk Issan-nak hogy kösz, az nem kell, mi békések vagyunk, inkább kenyeret vennék Kalasnyikov helyett. Erre felderült az arca, és mondta, hogy jó, de a kenyér az nem „bagett” hanem „pan”.
Ilyen hely ez a Nouakchott, csak úgy felszedsz valakit az utcán, és mondhatod neki, hogy „figyi, haverom, segíts nekem a vasárnapi nagybevásárlásban, kéne népviselet, narancs, meg egy gépfegyver…”
Már 7000 km-t autóztunk, és Allahnak hála eddig nem volt semmi gondunk Csövivel. Nouakchottban szenvedtük el az első közúti balesetünket: az egyik körforgalomhoz közeledve a zsúfolt dugóban egy szamár (!!!!) kitörte a hátsó lámpánkat. Kipattantunk a kocsiból, de láttuk, hogy nem nagy a kár. A szamaraskocsi tulajdonosa persze nagyon betojt, szólni sem tudott… Szegény. Továbbmentünk, a lámpát a kempingben megragasztottuk. Ja, kiégett az elülső tompítottunk is, de ez itt egyáltalán nem gáz, mondhatni ha mindkét lámpája ég az autónak, az már full extrának számít.
A mauritán főváros nevezetés még a halpiacáról is. Ez szerencsékre pont a szállásunk mellett van, mintegy 5 perc sétára a tengerparton (Zoli üzeni a rajongóinak, hogy kicsit leégett, jót fürdött a tengerben és több méteres hullámokkal csatázott. Közben egy Boratra hajazó faszi fel akarta szedni, de ezt leszámítva minden egész Baywatch-os volt.). A tegneren és a part mentén mindenüt hosszú, karcsú, kecses mozgású halázsbárkát, rajta sürgölődő feketék. A parton a halszag miatt szelíd kóborkutyahad. Tömeg. A nagy kiterjedésű piac központja egy fura kinézetű épület (kicsit a Dune2 c. PC-s játék épületeire üt), itt hűtik a halat. Szép is, jó is, de én még mindig utálom a halat, úgyhogy kösz, nem.
Ottartózkodásunk harmadik napján elhatároztuk, hogy hódolunk az egyik helyi szokásnak, a tömegközelekdésnek. Ezt a kifejezést a szó szoros értelmében kell érteni, a helyiek ugyanis ha valamihez, hát a helykihasználáshoz nagyon értenek. Van itt sima taxi a burzsóáziának, és ún. bozóttaxi a plebsnek, ami a távolsági buszok itteni megfelelője. A bozóttaxik általában kisbuszok (pl mi is bozóttaxinak akajuk eladni Csövit), aminek kiütik az ablakait, esetleg leveszik az ajtajait, és így máris belefér 30-40 ember, meg a tetőre egy teve vagy 10-20 kecske. Na, mi végül a sima taxinál maradtunk: egy 30 éves old skool zöldséges mercibe préseltük be magunkat 8-an, így mentünk be a városba fenyíteni.
Szóval igazi mauritánok lettünk a végére. A harmandik nap leteltével pedig továbbverettünk Dél-Mauritánián át Kiffába.
Köszönöm az élménybeszámolót, nagyot nevettem megint. Hugi, az a kecskés-toyotás eset érdekelne…:) Ja, és remélem tudjátok, h a bagettet nem vihetitek fel a gépre. 🙂