Az előző hetekben nagyon elfoglaltak voltunk, készültünk az első éles navigációs versenyünkre. Erre november utolsó szombatján került sor, azaz tegnap.
- 42/2 = 21
A hivatalos menetrend szerint a csapatok szombat reggel 6-tól érkezhettek az egyik fővárosi áruház parkolójába, ahol az itinerek és a rajtszámok kiosztása után 8-kor indították (föld)útjára a mezőnyt. Mi a korai érkezés mellett döntöttünk, hogy minnél korábban startolhassunk és legyen idő ismerkedni a többiekkel. 20 csapat érkezett korábban nálunk, így mi a 21-es rajtszámot kaptuk.
Már a parkolóban jöttek a gondok. Ugyan 2 GPS-ünk is volt, 8 előtt 20 perccel gyakorlatilag semelyik készülék sem volt alkalmas arra, hogy navigáljon minket földutakon. A MIO-n lévő iGo a koordinátákat csak utakhoz tudja illeszteni, így ha a megadott koordináta messze volt valamelyik műúttól, akkor csak a műutat volt hajlandó célként megmutatni. Szóval 1 GPS mínusz. A másik GPS egy Garmin kézi túra készülék volt. (Ezúton is köszönjük Viktornak, hogy kölcsönkaptuk, később jó szolgálatot tett) Erre előző este nem sikerült feltölteni valami miatt a Magyarország térképet, gondoltam majd a kocsiban. Hát ez rossz ötlet volt, ugyanis a laptop amit vittünk nem rendelkezett soros porttal, tehát esélytelen volt bármilyen térkép feltöltése a Garminra. Ráadásul a térkép amink volt a notebookon az egy utcaszintű térkép volt, azzal ugyanúgy meg lettünk volna lőve az erdőben.
Ekkor jött a megoldás. Peti sógora és nővére jött fotózni minket, náluk volt egy Garmin autós GPS. Ezt is kölcsönkaptuk, ez volt a 3. navigációnk a kocsiban. Ez korrektül vette a koordinátákat, végül is az erdőben ez navigált minket toronyiránt.
Tovább tetézte a bajt az időjárás. Ugyanis éjszaka esett az eső Pest környékén, a talaj felső része jól átázott. Ráadásul induláskor egy kis ónos esőt is kaptunk, szóval nem sok esélyt adtam magunknak.
Igazából nem lett volna ez akkor baj, ha az autónk fűtése az ablakokról a párát lefújta volna. De nem. Lakott területen belül, főleg városban nagyon rossz ha az ember nem lát ki az ablakokon. Hiába töröltük le, sokat nem javult a helyzet. A sávváltás, meg a tolatás csak érzésből ment, de hál’ Istennek nem lett baj.
A startkor megint jót mosolyogtak a csapatnevünkön, de ez volt a cél a névválasztáskor. 8:32-kor indultunk, este 6:32-ig kellett beérni. Let’s go, nyomás a kőbányai út! Csilla és Zoli a GPS-eket nyomkodta, Peti meg a gázpedált. Jellemzően a Mio és a Garmin ellentétes irányba akart vinni minket, tehát az egyik mindig újratervezett, vagy vissza akart fordítani. Kavarogtunk kicsit Pest és Vecsés határán, majd megunva az egészet elindultunk a Ferihegyi reptér kifutójának a végéhez.
- Desert Angels
Ahogy tanakodtunk, hogy merre is az arra, megjelent egy ismerős csapat, a Desert Angels. Gondoltuk, hogy talán tudnak segíteni, ők tudják hol kell lekanyarodni a földes útra. Rosszul gondoltuk, mert az ő navigációjuk is éppen megfagyott, ráadásul a laptopjuk is lemerült. Nemsokára jött egy Pajero aki elvezetett minket a lejáróhoz, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is húzott a földesúton.
Vagányan behajtottunk a sárba, de nem mentünk 5 métert és elakadtunk. Egy nagy bakháton nem tudtuk magunkat feltolni. Még jó, hogy kaptunk rántókötelet a Novotransz Kft.-től, mert nagy hasznát vettük. A srácok áthúztak minket, majd fél kerékkel a füvön elértünk a Ferihegyi reptér egyik radarállomásához. Út közben még egyszer ki kellett húzni minket, mert a puha földben megsüllyedtünk.
- Desert Angels – MELYIK – Bud Spencer Team
Végül is letudtuk ezt a szakaszt, és elindultunk Pakony felé. Több feladat is arról szólt, hogy egy fára szegezett táblára írt betűt kellett feljegyezni. Egy elég forgalmas türelmi zóna mellett volt elrejtve az első tábla, visszafelé egy párt szórakozás/munka közben zavartunk, mutogattak is mindenfélét… A táblát fél órán át kerestük, már az egész erdőt felkutattuk, mire kiderült, hogy 5 méterre az autónktól van. A keresés közben találkoztunk a Bud Spencer Team-mel, akik egy 4 kerékhajtású VW Transporterrel túrták a sarat. Innentől kezdve 3-an nagyjából együtt mentünk.
- SLICK gumik
Az autóra nem lehetett semmi panasz, szó nélkül vette az akadályokat. Mentünk sárban, murván, fűben aszfalton, de mindenhol jól teljesített. Igazából a bakhátakkal voltak gondjaink. Meg a gumikkal. Annyira el vannak kopva, hogy egy kis sár és teljesen sima lett a felületük. Tulajdonképpen ha azt vesszük, a Forma-1ben is most vezetik be a slick gumikat. Nálunk már most széria. A lényeg az, hogy a sárban nem sok tapadásuk van, kis gáznál is már kipörögnek a kerekek. Így gyakorlatilag 2-esben végig drifteltük a teljes erdei szakaszt.
Ugyancsak a sár meg a gumik miatt újra ki kellett rántani minket. Egy olyan emelkedőn vezetett fel az út, aminek a 2 oldalán 40cm mély árok volt. Ahogy mentünk felfelé, az autó hátulja megcsúszott, keresztbe fordultunk, és az ellenkormányozás ellenére bementünk a szántásba. Ekkor már rutinosan raktuk fel a rántókötelet, de 1 kötél nem volt elég hosszú, mert a DesertAngel Partolja is egy csúszós helyen volt, nem tudott miben megkapaszkodni. Semmi baj, van még 1 rántókötelünk. Így összesen 14m hosszú kötelet barkácsoltunk, a Patrol is felejbb ált, és kirántott minket az árokból.
- fotó: Bud Spencer Team
- Rántókötél felszerelés
- fotó: Bud Spencer Team
A Bud Spencer Team is felhúzott minket egy emelkedőn. Ott is hagytak egy kis kuplungszagot meg valami alkatrészt egy kiálló fatönknél. Nagyon köszi srácok a segítséget!
Voltunk Magyarország közepénél, amit egy újabb vontatással ünnepeltünk meg. Ami nem meglepő, mert a Nissan előttünk is úgy keresztbe fordult, mint annak a rendje. A fű+sár+eső kombó valahogy nagyon visszaveti a továbbhaladási esélyeinket.
És végül az utolsó vontatásunk elég hosszúra sikerült, mert a Desert Angels kb 6 km-en keresztül húzott minket árkon-bokron és sáron keresztül. Félelmetes mennyi erő van abban a kocsiban. Amint kiértünk az aszfaltra, úgy döntöttünk, hogy elég volt az off-roadból, és elindultunk hazafelé. Kezdett sötétedni, és nem jó móka éjszaka bolyongani az erdőben.
- Vége az off-roadozásnak
Igazából nagyon hasznos volt a Warm-Up, és nagyon jól éreztük magunkat. A fent leírtakkal ellentétben nagyon jól haladtunk a terepen, és csak néhányszor kellett minket kihúzni. Így is olyan helyeken jöttünk át a Mitsubishivel önerőből, hogy a többiek csak pislogtak. A végére már az erdőben is belejöttünk a navigálásba, és megtaláltuk a koordinátákat. Nagyon köszönjük, hogy a Desert Angels és a Bud Spencer Team kihúzott minket, és nem hagytak bent a sárban. Valószínű, hogy még most is ott lennénk.
Hazaértünk
Rántókötél előtte és utána