AZ ELSŐ SARKVIDÉKI FÓKA A SIVATAGBAN

Tehát ott hagytuk abba, hogy elindultunk a mauriután határ felé. Útközben megálltunk a Ráktérítőnél. A B2 rally ajándéka a világnak egy Ráktérítő tábla. Rajta ékeskedik a magyar felirat – Ráktérítő (mi más…). Azért ez egy érdekes árnyalat a sivatag ezen részén, ahol már minden csak arab betűkkel van kiírva. Itt kiszálltunk egy percre, hogy ajándékokat helyezzünk el a tábla tövénél: jómagam egy plüssből készült sarkvidéki fókát ajándákoztam a táblának, remélem jól fogja magát érezni a kicsike a tevecsordák közt, hehe. De volt, aki karácsonyfát, vagy egyéb állatságokat rakott ki.

A táblánál több induló csapattal is összefutottunk. Alapvetően élesen két részre válik a mezőny: vannak a rally eredeti szellemiségéhez közelebb álló jótékonykodó arcok és hippik, meg van a gazdagabb réteg, a celebek, menedzserek, akiknek ez életük nagy férfias kalandja, amikor két hétre elmenekülhetnek az asszony elől otthon, hehe. Ez a különbség a verdákban is megmutatkozik, vannak itt korrekt méregdrága terepjárók, tuningolva, de azért ott van még a flúgos oldal is, pl itt egy Csepel tűzoltó kocsi, egy 30 éves Peugeot (régen a Kenyai nagyköveté volt állítólag), van két trabink, két kockaladánk meg persze itt van a mi tevékkel összemázolt Csövink, aki még az 5 centis homokban is elakad. Így szép az élet.

ITT KÖVETKEZIK A VÁRVA VÁRT BESZÁMOLÓ AZ AKNAMEZŐRŐL

Nos hát, ezzel a drágával szándékoztunk átkelni e két kies afrikai ország határát jelképező aknákkal spékelt úttalan sivatagon. Na de ne szaladjunk a dolgok elébe, nézzük, hogy is néz ki egy vérbeli afrikai határátkelés:

LEVEL 1

Miután megtankoltunk az utolsó benzinkútnál (Nyugat-Szaharában adókedvezmények vannak, így próbálja meg idecsalogatni a kormány északról az embereket. Ennek okán a benzin és a gázolaj is csak 80-100 ft-be kerül literenként.) 1 óra autózás után elértük a határt. A bejáratnál ki kellett töltenünk fejenként két-két papírt, hogy kik vagyunk, mit akarunk itt, stb. Eztán beengedtek minket a vámra.

LEVEL 2

Itt a kitöltött papírokat az útleveleinkkel együtt be kellett vinnünk egy másik bódéba. Aztán kiküldtek minket, hogy beszelgessunk és játsszunk a helyi kutyákkal. X idő múltán elkezdték egyesével és borzasztó kiejtéssel ordibálni a neveinket, majd visszakaptuk az útleveleket.

LEVEL 3

Eztán a szomszéd szobába kellett átvinnünk a tengeri határátkelésnél kapott vámpapírt. Szerencsére megvolt, ellenkező esetben mehettünk volna vissza Nadorba vagy Béla után Rabatba. Beadtuk az ajtón, tovább játszottunk a helyi kutyákkal, majd továbbengedtek.

LEVEL 4

Eztán jöve a vámvizsgálat. Nagy szerencsénkre már sötétedett és az arcok szerettek volna zárni már, ráadásul fel is torlódott vagy 7-8 bamakós autó, úgyhogy nem nagyon cicóztak, megkérdezték, van-e nálunk drog vagy viszünk-e esetleg egy-két felkelőt az ülés alá betolt banánosládák egyikében, Nemleges válaszunk és némi petit cadeu csúsztatása után mehettünk tovább. Azért volt, aki nem járt ilyen jól. Pl a 48-as csapaton kiszúrták, hogy egyenpólóban vannak, velük felnyittatták a kocsit, és a magyar-marokkói barátság erősítése érdekében eltettek maguknak egy-két ruhadarabot. Fejenként. És nem voltak kevesen.

LEVEL 5

A következő kapunál minden autó kapott egy sorszámot, (mi speciel a 27-est), majd várakozni kellett. Egyesével hívták be az embereket valaki kunyhóba. Hogy ott mi történt, nem tudom, mert csak Peti mehetett be egyedül, mint sofőr és vezérhím. Nyilván a már jól ismert bokafogós táncot kellett újfent ellejtenie. Sebaj, továbbmehettünk. Irány a No Man’s Land.

LEVEL 6

Ez volt a napunk, és szerintem egész eddigi életünk legizgalmasabb része. A két ország közti határ hivatalosan egy ENSZ által ellenőrzőtt terület, senkihez sem tartozik. Ergo: ami itt történik, az hivatalosan nem történt meg. A mauritán határig néhány kilométert kell sziklás, majd homokos területek autózni, a földben pedig a háborúk emlékét őrizendő el van ásva jónéhány még mindig működő akna – ezekről senki nem tudja, hol vannak, és senki nem hatástalanítja őket, mert nincs rá pénz. Néha-néha felrobban valaki.

Mázink volt, sok bamakóssal indultunk neki egyszerre, így tudtuk egymást segíteni, CB-n folyamatosan kapcsolatban voltunk a többi autóval. Ugyanakkor pechünk is volt, mert a marokkói határ-huzavona miatt kellemesen ránkeseteledett. Tök sötétben kellett az aknák között csalinkázni. Ösvény csak alig-alig volt, legalábbis a sötétben nemigen láttuk. Kiégett autóroncsok figyelgettek az út szélén. Mellettük türelmesen várakozó sivatagi emberek – akik ha elakadsz a homokban, jó pénzért kiszednek – de amíg nem csengetsz, faarcal nézik, ahogy az autót eltemeti magát.

Nyájas olvasóink képzelhetik, meddig jutott el a homokban Csövi. De elakadt szinte minden jármű, a sötétben nagyon lekeverdtünk az útról. A jósors azonban ismét segítségünkre sietett: velünk volt ugyanis Béla és Dani egy Hummerral, de megcsappatn biztonságérzetünket az is növelte, hogy mögöttünk jött a Csepel és MAN teherautó is. Az éles helyzet nagyon összehozta a csapatot – egymást segítve, kisáva, betolva jutottunk szépen lassan előre, mígnem teljesen elakadtunk. Ekkor felbéreltünk egy hosszú fehér leples turbános ürgét, aki szép pénzért megmutatta nekünk a helyes ösvényt.

Konvojban haladtunk előre, egymást bevárva. Helyenként ki-kiszálltunk, hátramentünk segíteni a többieknek. Guide-unk elkeseredett arckifejezésem láttan petit cadeu-val igyekezett enyhíteni a fájdalmamat: kaptam tőle két doboz ruszlit, amiért olyan jól beszélek franciául…

Az aknamezőn mellesleg földijeinkbe is belebotoltam, elakadt dorogiakkal találkozunk ugyanis!! Na ez az, amit nem hittem volna el másfél éve, ha mesélik.

Végül nagy nehezen, lábon kihordott négyoldali infarktusok után a tök sötétben megérkeztünk a mautirán határra. A rövidke aknamezős közjáték kiváló csapatépítőnek bizonyult: halálfélelmünkben meggyóntuk egymásnak bűneinket, és elnézést kértünk egymástól mindenért…

Hát igen, az ember fia megváltozik, miután sötétben átkel egy aknamezőn…

LEVEL 7

A mauritán hátáron szerencsénkre még voltak katonák (valamikor este ugyanis bezár). Az ügymenet hasonló volt, mint a marokkói oldalon, csak némileg gyorsabb, és az arcok némileg segítőkészebbek voltak – gondolom több kenőpénzt kaptak mint szomszédaik. Egy adatlap kitöltése után mindenkit betereltek a határőr bódéba. Ez egy kedves kis helynek bizonyult, a fegyverek hanyag eleganciával voltak a sarokba hányva. Egyesélvel kellett előlépnünk, és – a 21. században! – egyesével írtak be minket egy bazi vastag kockás füzetbe tolla, mórickabetűkkel. Mindenki kapott egy mauritán azonosítószámot. A nagy tudású kollégák a 227-est kétszer osztották ki, úgyhogy egy pont után előlről kellett kezdeni az egész procedúrát… De végül ennek is vége lett, mehettünk tovább a vámra.

LEVEL 8

Mauritániában alkoholtilalom van. Így hát újabb izgalmas perceket okozott annak kiötlése, hogy a nálunk lévő kereskedelmi mennyiségű szeszt hogyan csempésszük be az országba. Sokan a benzineskannákba töltötték a jégert. Mi ásványvizes palackba a pálinkát. A magyarok kreativitása határtalan, ha ilyesmiről van szó.

Későn értünk a vámra. Már aludtak. Mi keltettük fel őket. Koromsötét volt. A vámbódét megkísérlem most leírni, de az otthoniak úgysem fogják elhinni, hogy igaz… Képzeljetek el egy ütött-kopott kalyibát, ami kb 30 fokban dől oldalra. Benn a szigetelést széthajtogatott kartondobozokkal oldták meg, amit odacsavaroztak a korhadt falhoz. Tipli gyanánt pillepalackról lehekkelt rózsaszín és kék műanyagkupakot használtak. A földön hortyogtak a jó bakák.

Minden sofőrt berendeltek a fent leírt bódéba. Felverték az alvókat. Fizettettek velünk valami adót, amit gondolom ott helyben találtak ki. Petinek beszélnie kellett az egyik határőr feleségével telefonon, azt kellett megbeszélniük, ki mit evett aznap. A szokásos bokafogós tánc után elhúzhattunk a határról. A szeles, hideg idő miatt a katonák nem jöttek ki átvizsgálni a kocsikat.

Noadibhou felé folytattuk utunkat az éjszakában. Na, az egy nem semmi hely…

This entry was posted on kedd, január 27th, 2009 at 19:19 and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.